-Megyek már, Jeni! -üvöltötte utánam.
Adri szinte száguldva rohant felém, majd felkapva a csomagjainkat adtuk át a jegyeket a hölgynek és épp az utolsó pillanatban fel is szálltunk a gépre. Elfoglaltuk helyeinket, becsatoltuk öveinket, majd egymás kezét megfogva vártuk, hogy mikor hagyják el a földet a repülő kerekei.
Még sosem ültem repülőn. Ez az első utam, méghozzá a világ másik felére. Koreába, Seulba.
Eddig az Egyesült Államokban éltem. Pontosabban Hollywood-ban. A szüleim elválltak egy éves koromban. Édesapám Koreába utazott a bátyámmal, mikor betöltötte a harmadik életévét. Édesanyámmal éltem eddig, de úgy döntöttem, hogy új életet szeretnék kezdeni. Viszont egyedül semmiképp sem engedtek volna el, ezért legjobb barátnőm csatlakozott hozzám, akit már egészen kicsi korom óta ismerek. Mind a ketten tizenhét évesek vagyunk. Benne bizhattam mindig. Ő volt az egyetlen akire mindig számithattam és sosem hagyott cserben. Sok mindenen mentünk keresztül az elmúlt évekbe.
Pár óra múlva földet értünk. Fogalmam sincs mennyi időt töltöttünk a repülőgépen, az egész utat végigaludtam.
Leszállva a járműről, mentünk be a repülőtérre. Megbeszéltem a bátyámmal, hogy ő fog rám várni. Még sosem láttam őt. Nagyon kiváncsi voltam, hogy hogy is néz ki. Mindigis furdalt a kiváncsiság affelől, hogy kik is laknak a világ másik felén. A családom egy része, akire nem emlékszem, akit szinte még sosem láttam.
Vajon milyen lehet édesapám, és milyen lehet a bátyám? Ezerszer is megfordúltak a fejemben ezek a kérdések, és mindig elképzeltem, hogy hogyan is fogok a nyakukba ugrani. Hogyan fogom őket átölelni. Mit fogok nekik mondani.
Izgatottan vártunk. Szinte meg sem mozdultunk arról a helyről ahol megálltunk. Csak körbe és körbe forogtunk. Aztán hitrelen valaki megbökte a hátam.
-Nézd már Jeni. Szerintem az a helyes fiú lesz az! -suttogta barátnőm.
Megfordúltam és egy fiatal fiút pillantottam meg a távolban. Nagyon aranyos volt, na de azt azért nem gondoltam, hogy ilyen fogadtatás vár rám...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése