Hasam simogatása kezdett felébreszteni a vakitó reggelembe. A mellettem fekvő testhez fordultam és lassan felnyitottam szemeimet. Megmosolyogtatott a látvány, hogy szerelmem mellett ébredhedtem. Szememből kisöpörte a hajat és végigsimitott arcomon. A hideg ráz ki ha csak hozzám ér. Kettőt fordultam és már az ágy másik szélére keveredtem ahol felültem, majd lassan a szekrényemből a lehető összes ruhát szétdobáltam a szoba közepére.
-Te meg mit csinálsz? -nézett rám a még mindig ágyamban fekvő fiú.
-Keresem, hogy miben menjek suliba. -vettem egy ruhadarabot kezembe.
-Mégis miért, ha úgysem mész ma be? -dörzsölte szemeit, s apró léptekkel lassacskán mellettem termedt.
-Dehogynem! Miért ne mennék? Kutya bajom. -forditottam neki hátat és ismét ruháim közé túrtam.
-Ezt te sem gondoltad komolyan! Ma szépen elmegyünk az orvoshoz kivisgálásra. -kulcsolta át karját hasamon.
-Veled biztos nem megyek. Suliba kell menned, szóval kilőve! -nyújtottam ki nyelvem. A romantikus és egyben vicces pillanatot az ajtón berontó HaNi törte meg. Mind a ketten a lányra néztünk és hirtelen elfelejtettem, hogy még nem tudja a hirt, miszerint együtt vagyok Jiminnel, ezért meglepő volt arckivefejése. Tátott szájjal állt az ajtó előtt és csak nagyokat pislogott. Jiminnel csak felnevettünk és egy legyintéssel betessékeltem a szobába.
-Akaratom ellenére is hallottam a beszélgetéseteket. -mondta szinte olyan halkan, hogy alig értettem. -Ha szeretnéd én elkisérlek. Úgysem kell menjek suliba mivel nem ide járok. -vigyorgott.
-Na! Ez egy remek ötlet. -csettintettem egyet. -HaNi a tökéletes partner a dokihoz. -röhögtem el magam. Jimin egy nagyot sóhajtott, de megrántotta vállát.
-Rád bizom HaNi. De vigyázz rá! -mutatott a vele szemben álló lányra.
-Igérem. -emelte fel két ujját. A beszélgetés végéhez érve HaNi kiment a szobából, de előtte vissza nézett és egy kisebb visitás hagyta el a száját. Becsapta az ajtót, mi pedig ismét kettesbe maradtunk Jiminnel. Felé fordultam és beleszédültem szemei látványába. Közelebb hajolt hozzám, államat megemelte és egy csókot lehelt ajkamra. Elválva egymástól a kezembe tartott ruhákkal indultam meg egyenesen a lépcső fele, majd egy kanyarral a fürdőig. Magam után bezártam az ajtót, s levéve magamról koszos ruháimat a szennyesbe hajitottam és felvettem egy ruhát, ami ehhez a kánikulához tökéletesen passzol. Megmostam arcomat és fogam, majd kifésültem a hajam és indultam is vissza az emeletre, egyenesen Jimin szobájába. Már szinter reflexszerűen rontottam be a helyiségbe kopogás nélkül. Álltalában a legjobb pillanatokban szoktam rányitni, és ez most sem volt másképp. Egy szál alsóneműben ácsorgott a szoba kellős közepén, pólóját ügyetlenül magára véve. Megtorpanva az ajtó előtt akaratlanul is végigmértem tetőtöl talpig, majd mikor értelmetlenül nézett rám kezeimet szememre csaptam megfeletkezve arról, hogy ez már természetes dolog kettőn között. Ujjaim között kukucskálni kezdtem, s mikor láttam, hogy elneveti magát, lassacskán leengedtem kezeimet. A nevetésből meg nem álló fiú intett egyet, hogy menjek közelebb hozzá. Lomha lépteimmel raktam lábaimat egymás után mig végül célhoz nem értem. Magához szoritott. Arcát nyakamba fúrta és lágy puszikkal lepte el kulcscsontomat. Szuszogásával csiklanditani kezdte érzékeny bőrömet és kuncogásommal figyelmeztettem mi a helyzet. Szemeiben láthatóak voltak piszkos gondolatai, megfertőzve az én elmémet is vele, s ezekkel együtt cselekedeteit velem szembe mutatta tekintetében. Káprázatos, hogy akár egy pillantásával is olyan helyzetbe tud hozni amilyenbe nem szeretném hogy még lásson. Fülem mögé türte szemembe lógó tincsemet és egy huncut mosolyal kikerült. Számat eltátva nézek utána és figyelem formás alakját, ahogy az ágyáig lép és felhúzza magára nadrágját. Karba tettem kezemet és úgy téve mintha megsértődnék szedem a lábaimat egészen a szobámig. Telefonomon megpillantottam az időt, s kezembe véve táskámat indultam meg a nappaliba. Egyik ember hangosabban beszélt mint a másik, fülsüketitő mikor egyik próbálja túlharsogni a másikat. Megérkezésemet követően mindenki rám szegezte tekintetét, majd egyesek nevettek, mások pedig csak tapsoltak. Értelmetlen fejet vágtam, de hamar rájöttem az okára, mivel hátam mögül valaki átölelt.
-Tuti nekünk örülnek ennyire. -suttogta fülembe Jimin. Csak mosolyogtam és hevesen ráztam a fejem.
-Ideje lenne indulni, gyerekek! -jelentette ki Jin, miután mindenki abbahagyta a kiabálást. Mindannyian felvettük cipőnket és táskánkat, majd egyszerre kiérve a házból HaNi bezárta az ajtót, a kulcsot pedig zsebébe nyomta.
-Mi megyünk az én kocsimmal. Majd hivunk. -szaladt oda Sugához, nyomott az arcára egy puszit és be is szállt az autóba. Én is odarohantam Jiminhez, megöleltem, majd indultunk is az orvoshoz. Az út arrafele borzalmas volt. Végig idegeskedtem és azon gondolkodtam, hogy mit fog mondani a doki. Reménykedtem benne, hogy semmi rosszat és holnaptól már mehetek is suliba. Nagyjából fél óra volt odáig az út, mig végül HaNi a parkoló legvégén talált helyet. Kiszálltunk és a hatalmas épület ajtaját meghúzva léptünk egyszerre be. A kórház szagát sosem kedveltem, szédületes a gyógyszerek és a tisztitószerek illata. Harmadik emelet, százhatvanötödik ajtó- mondogattam magamban. Csoszogva felfele a lépcsőfokokon egyre csak idegesebb lettem. A folyósókon végigsuhanva alig pár ember között megpillantottam a számot az ajtón, ahol be is kopogtam. Hátamnál HaNi, nem hagyott magamra. Kezem kopogtatni kezdte az ajtót, majd egy halk "Tessék" után benyitottunk.
-Jó napot, doktor úr. -köszöntünk egyszerre barátnőmmel.
-Áh, Jenifer! Már vártalak titeket. -állt fel székéből. -Jimin mondta, hogy ma jöttök. Hogy érzed magad?
-Jól! Semmi bajom már. -mosolyogtam.
-Hiszek neked, de attól megvizsgálnálak. -nevette el magát halkan. Táskája után kezdett el kutakodni, majd elővéve belőle a kellékeket előszöl elvégezte az alap dolgokat, aztán a fejemet kezdte el nyomkodni ami baromira fájt, de inkább hallgattam vele. Megkérdezte, hogy fáj-e de csak ráztam a fejem, majd vissza ülve székébe irni kezdett valamit.
-Nincs baj. De jó lenne ha még otthon pihennél. Ez itt az igazolásod a hétre. -nyujtotta át az iróasztalán. Elvettem a papirt, s egy pár másodperces szemlélés után táskámba is tuszkoltam. Biztos, hogy holnap már a suliban leszek. A pénztárcám után kutakodtam és mikor oda akartam adni az összeget, csak eltolta a kezemből. Értelmetlenül néztem rá.
-Jiminnel már lerendeztük a dolgokat. -kacsintott. Mi az, hogy lerendezte? Ez igy nem lesz jó, ha folyton kifizet helyettem mindent. Mély levegőt vettem, majd megrántva a vállam visszatettem tárcámba a pénzt és egy Köszönöm kiséretében elhagytuk a rendelőt. Nagy megkönnyebbülés volt, hogy azt hallhattam semmi bajom nincs. Vidáman lépdeltem lefele a lépcsőfokokon egészen a parkoló végén megbújt autóig.
-Köszönöm HaNi, hogy eljöttél velem. -öleltem meg barátnőmet.
-Ugyan, semmiség. Amúgyis unatkoztam volna otthon. De menjünk, útközbe vegyünk valami kaját mert én sem és te sem reggeliztünk. -jelentette ki. Csak bólintottam egyet, s beszállva a kocsiba már indultunk is egyenesen egy pizzázó fele. Én kiszálltam és rendeltem három pizzát amit körülbelül tiz perc álldogálás után meg is hoztak. Kifizettem az árát és a hátsó ülésre pakolva ültem vissza helyemre, ahonnan végre haza vettük utunkat.
-Később talán még a plázába is elmehetnénk. -tapsikoltam.
-Neked nem otthon kéne ülnöd? -nevette el magát HaNi.
-Jaj HaNi, te azt hiszed, hogy én otthon fogok ülni mikor századmagával süt a nap? -ráztam fejem.
-Felőlem mehetünk. Ugy sincs mára programom, vásárolni meg ki nem szeret? -vigyorgott.
-Na látod. Akkor megvárjuk még a többiek haza érnek, hogy Adri és Natsu is jöhessen velünk. -mondtam, miközben barátnőmet néztem aki elmélyülten figyelte a forgalmat. Az út többi részében csak nevettünk, jobban megismertük egymást és kiderült, hogy ide fog költözni Szöulba. Sugával terveztek venni egy házat. Ez egy nagyon jó hir, viszont nem tudom hogy fogják fogadni a srácok, hogy Suga elköltözik a közös házukból. Remélem ez nem a napokban lesz.
Lassan kikerülve a dugóból megérkeztünk otthonunkba. Kivettem a pizzát és táskámat karomra akasztva indultam meg egyenesen a bejáratig, ahol HaNi kinyitotta az ajtót. Lepakoltunk a konyhába és hirtelen egy hangos csapkodásra lettünk figyelmesek. Adi volt az aki berontva az ajtón rohant fel egyenesen az emeleten lévő szobájába. Mi baja lehet? HaNira néztem aki csak bólintott, hogy menjek fel hozzá. Szapora lápteimmel szeltem át a házat mig a célhoz nem értem. Kopogtattam, majd halkan lenyomni kezdtem a zárat. Megpillantottam az ágyon összekuporodó barátnőmet aki krokodilkönnyeket ejtve zokogott, tenyerébe temetve kezét. Csendbe sétáltam oda ágyához és leülve mellé vállára tettem kezem.
-Mi történt? -néztem rá sajnálkozó tekintettel.
-Jungkook... Azt mondta.. Időre van szügsége.. -dadogta megszakitva mondatait.
