Vakitó fényre ébredtem. A paplant a fejemre húztam és nyöszörögni kezdtem. Hirtelen valaki ráncigálni kezdte le rólam. Iriszeim kipattantak, felültem s megpillantottam Jimint. Aish... Megint ő? Egy csőgatya és egy ing volt rajta, ami félig ki volt gombolva.
-Kelj fel álomszuszék. -vigyorgott. -Jungkook mondta, hogy mindjárt indultok.
Úristen... Ki is ment hirtelen a fejemből. Felpattantam, majd a bőründömhöz vettem az irányt.
-Mondd Jungkooknak, hogy mindjárt indulok. -vettem ki a ruháimat.
-Szivesen! -ment ki Jimin.
Irtó gyorsan felöltöztem, bevetettem az ágyam, majd rohantam át Adri szobájába. Remélem már nem alszik. Kopogtattam, majd halkan benyitottam. Az ágyában gubbasztott és a telefonját pötyögtette.
-Hát te? -kérdezte.
-Képzeld. Jungkook ma elvisz apához. -ültem le barátnőm mellé.
-Komolyan? Ez remek! -ölelt meg.
-Igen, az! De... Mi van, ha nem fog örülni nekem? -aggodalmaskodtam.
-Tuti, hogy kedvelni fog Jeni! Légy nyugodt! -kacsintott.
Még egy pár percet beszélgettünk de a nevemet hallottam ezért rohantam is, de előtte barátnőm utánam kiáltott: -Sok sikert! -csapkodott karjaival.
Becsaptam az ajtót, lerohantam a lépcsőn be a nappaliba. Lehuppantam a kanapéra és a fiúkat bámultam.
-Csinosan nézel ki. -mosolygott rám J-Hope.
-Ja, mint egy ötéves! -szakitott félbe Jimin nevetve.
Szúrós szemekkel néztem rá. Aissh...
-Köszönöm Hope! -mosolyogtam, miközben Jimint néztem.
Végre Kook is kiért a nappaliba.
-Mehetünk? -nézett rám.
-Még szép! -ugrándoztam örömömben.
Felpattantam és a kijárat fele vettem az irányt. Előbb én mentem ki, hátamnál követett Jungkook. Sétáltunk. Nem volt kedvem kocsival menni egy ilyen napsütéses délelőttön. Szerettem volna látni a környéket. Eközben Kookkal végig beszélgettünk. Többet megtudhattam róla és ő is jobban megismerhetett. Több a közös bennünk mint képzeltem.... Hosszas sétálásunk után végre célhoz értünk.Egy hatalmas ház előtt álltunk meg. Tátva maradt a szám. Ez álomszép!
Kook ment előre mutatva az irányt, én pedig utána. Nem csöngetett. Egy kulcsot vett ki zsebéből. A zárba helyezte, majd beléptünk. Megálltam a szoba közepén, majd körbefordultam. A ruhám kissé meglibbent. Egy óriási ház előtérrel és egy félelmetesen hosszú lépcsővel. Szépen, otthonosan be volt rendezve.
-Gyere! -fogta meg kezem Jungkook és húzott magával.
Mire feleszméltem már egy ajtó előtt álltunk, bátyám keze pedig kopogtatott is. Csak egy mély hangot hallottam, majd az ajtó kinyilt. Ezernyi pillangót éreztem röpködni a gyomromban. Nagyon izgultam. Beérkezve a szobába megpillantottam egy idősebb embert az iróasztal előtt ülni. Hasonlitott Kookra.
-Kisfiam! Szervusztok. -köszöntött. -Kivel jöttél?
-Apa... Ő itt... -mély levegőt vett. -Ő itt a húgom. A lányod! -bökte ki végül.
-Hogy micsoda? -ugrott fel székéből apám. -Mégis mit keresel te itt? -emelte fel hangját.
-Ho...Hozzád és Jungkookhoz jöttem. -dadogtam.
-Miért szeretnél te látni minket? Nem tűnt fel, hogy eltüntem anyád és a te életedből? Sosem akartam lánygyermeket. Ezért is hagytalak el benneteket. Nem akartam, hogy Jungkook tudjon rólad, vagy anyádról bármilyen információt, de úgy látom ez a kölyök makacsabb mint hittem. De visszatérve hozzád! Nem akartam veled sosem találkozni, és ezután sem szerenék! Ugyan olyan naiv vagy mint édesanyád. Mit hittél? Hogy majd tárt karokkal várok rád, miután én léptem ki az életetekből? Hát ezt felejtsd el. Engem is felejts el és a bátyádat is! Mehetsz vissza oda ahonnan jöttél! -csapott egyet az asztalára.
Könnyeim záporesőként hulltak. Nem hittem a fülemnek. Hogy mondhatott ilyet? A saját apám? Mit ártottam én neki? Nem is ismer! Egy szó sem jött ki a számon. Jungkook mellém lépett és megfogta a vállam.
-Hogy beszélhetsz igy a lányoddal? -orditotta Kook. -Hogy itélheted el csak igy?
Zokogásomat lassan a szédülés vette át. Jungkook átadta nekem a telefonját, majd odasúgta: -Hivj valakit, hogy vigyen haza!
Elvettem kezéből a telefont és kirohantam a házból. Aggódtam Jungkook miatt, hogy mi fog most történni, de én ebbe a házba többet be nem teszem a lábam. Az egyszer biztos! Még most sem tudom felfogni, amit hallottam. A könnyeimnek köszönhetően szinte semmit sem láttam. Kiértem az utcára és küldtem egy sms-t annak a személynek akit látni szerettem volna ebban a pillanatban.
"Gyere értem, kérlek! Jeni"
Letérdeltem a földre és erős sirás szabadult ki belőlem. Arcomat tenyerembe temettem. Hosszas várakozás után egy lágy tapintást éreztem meg hátamon...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése